Csésze.
Some things never change.
B6 vitamin .
\*☆.ღ.☆*/¯)
.乀____乄*.♥
csütörtök óta az ágyat nyomom,
mínusz három kiló egy nap alatt. rendesen bekebelezett magának ez a vírus. egyedül vagyok, nem tudok kihez beszélni, anyut kérem folyamatosan, hogy látogasson és beszélgessünk!
most már talán kifelé lábalok belőle és már ülni is tudok anélkül, hogy összerogynék gyengeségemben. sőt tegnap megettem egy fél kiflit két óra alatt. hát nem vagyok igenügyes?
itthon ülés, pöttyös bögre-zöld tea-
kedves ismerősök, most kérjetek kép szerkesztést
lelkizős beszélgetést
honfoglaló játékot
bármit.
de holnap jön a férfim és hoz nekem luftballont. (:
kirakatokból .
voltunk kingával vásárolni.
n e v e t ő s-
napsütötte - szél fújta jelzőkkel illetném a mai napot.
a januári mínuszokban az vigasztal, hogy legalább a ruhák árát látván melegség tölt el. kedvenceim a legalja részek, a new yorkerben találtam 890-, forintért egy pöttyös ruhát, ami mellesleg 7990-, huf ról volt leárazva. 890.

a másik áldozat nem az árával fogott meg,
hanem a szabásával -ami a képről lehet nem kivehető- és a kék-fehér csíkjaival.

ja, és elnézést, a hímnemű olvasóktól.
(:
exponált élet .
tegnap voltam fotózáson.
hobbi fotós
hobbi modell. Se!
meglehetősen tartottam először tőle, főleg azért mert nem hittem volna, hogy ilyen jól össze tudunk dolgozni a fotóssal. ráadásul elkísért petra, aki már éjfélkor nehezen nyitva tartva a szemeit tűrte a várakozás nehézkes fázisait.
egyelőre csak pár képet kaptam meg. . . megmutatok egyet.
szerencsekerék .
ahogy telik az idő egyre kevesebb mondanivalóm van ide, Csészébe. nem azt mondom, hogy nem történik velem semmi sőt.. egyre több és egyre jobbak. de a legtöbb blogoló bejegyzésekről bejegyzésekre kerül egyre közelebb önmagához, hány blogba olvastam már: " ki vagyok, miért vagyok?"
majd idővel nem csak a körvonalak lesznek, hanem teljes emberek, öntudattal, saját véleménnyel, nézetekkel, elvárásokkal. azt se mondanám, hogy én végbe értem ebbe a folyamatban és, hogy a teljesség száz százalékos. nem. azt is tudom, hogy akár tíz, húsz, vagy negyven év múlva is elveszíthetem önmagam és ha nem is a blog, de valami segíteni fog, hogy újra harmonikus legyek.
de térjünk vissza a jelenbe, básti juli nyilatkozta, hogy hatalmas megpróbáltatás számára, hogy a jelenben tudjon élni. amikor teljesen kiakadtam, számolgattam, és rájöttem szinte esélytelen, hogy egy év múlva felvegyenek pestre, először sírtam, majd rájöttem, hogy na és? mikor lesz az még, most mindent megteszek érte, hogy több pontom legyen- újra érettségi töriből - nyelvizsga öhm.. jah.. - végig járom ezt a maradék egy és fél évet sajtótechnikusként és majd akkor elég lesz aggódnom ezért.
de addig is itt vagyok.. csészeÉlet, csészeÉrzelmek, csészeSzív.
aha-élmény .
azt írja a horoszkópom, ha külföldre utazom amolyan aha élményben lesz részem. ez akár minden utazásomról leírható. olyankor kilépek a mókuskerékből, megveszem a jegyem és az addigi apró gondjaim lepotyognak rólam. jönnek a másképp világító villanyoszlopok, új színek, emberek, érzések, tájak. van amit magamra pakolok és akad amit lefejtek magamról és nem cipelem tovább.
elég sok aha-élményem volt mostanában majd jött az a-a élmény bár ez még hivatalosan nem elfogadott, de ami nem késik.. szóval inkább tébolyda, mint megvilágosodott látásmód. és inkább hagyjatok, mint szeretek mindenkit érzés.
333 követőnk van! Köszönjük . Masni
szeret .

cipőmben ott az üzenet .
ezen az éjjel megébredtem, az álmosság kimúlt szemeimben. kitártam az ablakom és meredtem a fényekre, amit a főút lámpái képeztek az égre. a hold világított és mutatta mennyi emlék van benne. hisz az élet eseményei történnek velünk mi felnézünk az égre és beletöltjük a holdba őket így nő meg telire, hány ember mered rá ilyenkor és hányan gondolják azt vajon még kinézi ezt a fénylő égitestet. hazafelé sétálva, vagy az ablakban ülve, vagy az ágyból a tetőablakon kinézve. sokan. lehet te is.
azon gondolkodtam mennyire messze van minden a csillagok az égen, az aki tegnap voltam és aki holnap fogok lenni. messze van az a pillanat mikor elkezdtem ezt a blogot és még milyen távol mikor befejezem. és milyen messze vagyok attól az embertől akiként elkezdtem és akivé váltam, nem beszélve arról akivé leszek egyszer, mikor már pont lesz a mondatok végén, szóköz és pont helyett.
láthatatlanokba megyünk, de hinnünk kell, hogy okozat okok következménye és a különböző emberek nem véletlenül sétálnak be az életünkbe céllal érkeznek, rejtett céllal. olykor negatív de legtöbbször pozitív példázatot hozva magukkal. sokszor fáj, mégis nevetünk. és hiányoznak, mert távolabb vannak, mint kéne. de lehet pont így következik be a varázslat az a plusz ami sokszor életmentő lehet.
rémisztő érzés az, hogy olyan ember tud hiányozni akivel eddig kétszer találkoztam. eszterre gondolok, akihez felmentem a hétvégén pestre. egy ideig nehéz volt felfogni a helyzetet, mert tudjátok mikor egy ember 5 évét érzéseivel, terveivel, végig olvassátok még ha nem is ír le mindent, úgy érzed megismered. aztán beszélgettek és még jobban, és találkoztok az egész úgy életre kell. majd ami eddig kialakult róla háttérbe szorul és új sorok íródnak. beszélgetésekről, vásárolásról, reggelig tartó kocsmázásról, hajnali villamosról, a forgatáskoról, pezsgőzésről, hévezésről a cigizésekről a masniról és még sorolhatnám. én nagyon remélem, hogy ez a sor még folytatódik.
az emberek besétálnak majd kisétálnak életünkbe, van aki nyomott hagy, de van kinek emléke elhalványul.
most magam mellé nézek és itt alszik mellettem Ő aki besétált az életembe még anno négy éve, akiért oda vagyok és akit igazán szeretek. akit a laptop lecsukása után átölelek és együtt álmodunk tovább.
help .
rézvöri .
tegnapi melankolikus bejegyzésem után, megmutatom új hajszínemet végre sikerült a rézvörös és a vörös világosítása. jupí.
akkor játszunk .
utálok beteg lenni, nem kapok levegőt, piros az orrom tehát a jól ismert tünetek jelentkeznek. de én ettől hisztis leszek, nyöszörgök, és vissza megyek 5évesbe.
nem tudok halkan szenvedni és ezzel a mindenem fáj érzéssel talán nem kellett volna elkezdenem a felsőoktatási felvételi tájékoztatót olvasgatnom és a pontszámkalkulátorral szórakoznom. most ott vagyok hogyha vért izzadok se vesznek fel majd két év múlva pestre, de még csak székesfehérvárra se. olyan közel vagyok hozzá, hogy magam se higgyek benne, pedig tudom hogy azon a ponton adom fel és az utolsó esélyét is elvesztem annak, hogy sikerüljön a lehetetlen. és ha ez nem sikerül akkor az a kurva tetoválás arra fog emlékeztetni egész életembe, hogy feladtam.

-kávézó-
- kirakatokból .
- (2) - secretbeing - 2012/01/26
- szerencsekerék .
- (2) - secretbeing - 2012/01/24
- cipőmben ott az üzenet .
- (4) - Pusznyusz - 2012/01/23
- rézvöri .
- (13) - secretbeing - 2012/01/22
- akkor játszunk .
- (2) - secretbeing - 2012/01/12
-csésze-
-kávézacc-
- 2012 Január
- 2011 December
- 2011 November
- 2011 Október
- 2011 Szeptember
- 2011 Augusztus
- 2011 Július
- 2011 Június
- 2011 Május
- 2011 Április
- 2011 Március
- 2011 Február
- 2011 Január
- 2010 December
- 2010 November
- 2010 Október
- 2010 Szeptember
- 2010 Augusztus
- 2010 Július
- 2010 Június
- 2010 Május
- 2010 Április
- 2010 Március
- 2010 Február
- 2010 Január
- 2009 December
- 2009 November
- 2009 Október
- 2009 Szeptember
- 2009 Augusztus
-kockacukrok-
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): secretbeing

